 Main PagePoems

Pörgesd hát vissza az életem kicsikét

Отмотай-ка жизнь мою назад
и еще назад:
вот иду я пьяный через сад,
осень, листопад.

Вот иду я: девушка с веслом
слева, а с ядром –
справа, время встало и стоит,
а листва летит.

Все аттракционы на замке,
никого вокруг,
только слышен где-то вдалеке
репродуктор-друг.

Что поет он, черт его поймет,
что и пел всегда:
что любовь пройдет, и жизнь пройдет,
пролетят года.

Я сюда глубоким стариком
некогда вернусь,
погляжу на небо, а потом
по листве пройдусь.

Что любовь пройдет, и жизнь пройдет,
вяло подпою,
ни о ком не вспомню, старый черт,
бездны на краю.
Pörgesd hát vissza az életem kicsikét,
Majd még egy egészen keveset.
Itt járok részegen a bús őszi parkban,
Nézem a sok lehullt levelet.

Egy kislány nem messze evezőt vesz elő,
Egy másik labdát fog kezében.
A percek születnek, megállnak hirtelen,
Utána elmúlnak egészen.

A parkban már minden bezárt tán örökre,
Semmi sincs se távol se közel.
De messzi mintha egy hangszóró recsegne,
Társamul sétára ő jön el.

Mi szólhat belőle? Az ördög tudhatja.
Valami dal biztos, hogy végül
Elmúlik szerelem, iralmlik az élet,
Évek sora semmibe szédül.

Nem jövök többé majd erre a vidékre,
Ha jőnek utolsó éveim.
Nem nézem majdan a füstszürke egeket,
Taposva levelet lépteim.

Dünnyögve, hogy a szép szerelem elmúlik,
És hát az élet is elszalad.
A mélység őrjítő szélén - az ördögét,
Emlékem fonala elszakad.


translation by Tamás Endrődi

 